modern

Miért szükséges és hogyan lehet pótolni az elveszített fogakat

A kivehető fogpótlásoknak és az implantátumoknak köszönhetően olyanok is teljes értékű életet élhetnek, akik már elvesztették a fogaik többségét vagy akár a teljes fogazatukat. A kivehető fogpótlásokat – ahogyan a nevükben is benne van – használójuk, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül, otthon, bármikor ki tudja venni a szájából (pl. hogy megtisztítsa), majd ugyanúgy vissza is tudja oda tenni. A tiszta, orvosi titánból készített implantátumok pedig, ezzel szemben, az ínybe építve, és egy bizonyos idő után oda teljes mértékben beépülve, rendkívül stabil tartást biztosítanak egy-egy elvesztett fog helyén.

A könnyen tisztítható implantátumok és kivehető fogpótlások visszaadják a páciensek számára a rágás és az önfeledt mosolygás örömét.

A kivehető fogsorok között vannak teljes álcsontra készített, álcsontonként 14 műfoggal ellátott, illetve részleges változatok is. A fogtechnikusok az egyre innovatívabb fogászati alapanyagok, valamint a technológia rohamos fejlődésének köszönhetően, évről-évre egyre esztétikusabb műfogsorokat készítenek. Az páciens ínyéhez leginkább hasonlító műíny és a (kisebb súly miatt elsősorban) műanyagból készített fogak, kinézetükben nagyon hasonlítanak a valódiakra.

Fixen rögzített implantátum, kivehető fogpótlás vagy valami más?

Az, hogy a fogorvos és páciens melyik megoldás mellett dönt sok összetevőből áll. Egyrészt nagy különbségek lehetnek az árban, másrészt pedig vannak olyan kontraindikációk, vagy egyéb akadályozó tényezők (pl. vérzékenység, magas vérnyomás, nem elégséges csontállomány vagy anyagi fedezet), amelyek kizárják, hogy egy-egy páciens pl. az implantátumokat válassza.

Az implantátumok és a teljes, kivehető protézisek között helyezkednek el a viszonylag fixen rögzíthető, mégis kivehető, ún. stéges fogsorok, melyek egy új, megfizethetőbb alternatívát jelentenek a fogtechnika területén.

A fogaink nem csupán esztétikai, hanem egészségügyi szempontból is fontos szerepet töltenek be.

A fogvesztés – kiváltképp a teljes fogvesztés – látványosan befolyásolja az érintett személy megjelenését, lelkivilágát és emésztési egészségét is. A fogak nélkül az arc beesettebb és ráncosabb lesz, hiszen hiányukban nincs, ami megtámassza az arcizmokat.

Fogak nélkül a beszéd is problémásabb. Nem ritkán látni olyan idősebb embereket, akik eltakarják a szájukat beszéd közben, hogy ne lehessen látni a fogaik hiányát. Akár teljes, akár részleges fogvesztéssel kapcsolatos probléma merül fel, az általában lelkileg is megviseli az érintett személyt, ráadásul a beszédben, a szavak tiszta kiejtésében, tehát az artikulációban is gondokat okoz.

Azonban mégsem ezek okozzák a legnagyobb problémát, hanem az, hogy a fogak elvesztésével, a fő funkciójuk: a rágás képessége is elvész.

A rágás elengedhetetlen az egészséges emésztéshez.

A jól megrágott, nyállal bőségesen keveredett étellel megkönnyítjük az emésztést, a tápanyagok, ásványi anyagok hasznosulását, és elkerülhetjük a különböző fertőzések, illetve fekélyek kialakulását a béltraktusban. Tehát, ha alaposan meg tudjuk rágni az ételeket azok lenyelése előtt, a gyomrunkat, a hasnyálmirigyünket és a vastagbelünket is óvjuk.

Szükségünk van tehát a fogainkra. Amennyiben a nem megfelelő higiéniai körülmények, bizonyos betegségek, illetve a fogorvosi látogatások elhanyagolása miatt elveszítjük őket, mielőbb gondoskodnunk kell a pótlásukról. A legközelebbi cikkben a kivehető fogpótlásokról, valamint a velük kapcsolatos pro és kontra érvekről lesz szó.

Írta: Kis Szilvia
Borítókép: pixabay.com
 
További cikkek a témában:

Fogpótlások I. - A részleges és teljes kivehető fogpótlások
Fogpótlások II. - Az implantátumokra ültetett fogpótlások
Fogpótlások III. - A kivehető, mégis stabilan rögzített fogpótlások

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Jelentkezzen adatbázisunkba!

info@modernegeszseg.hu

Kövess
minket!